Az első hazai passzívház tanúsítványának átadására a 2009 februárjában megtartott II. Magyar Passzívház Konferencián került sor.
Ezt követően - 2009 tavaszán - az első hazai minősített passzívház megvalósításában közreműködő szakemberek és cégek megalakították a Passzívházépítők Országos Szövetségét (PAOSZ).
Az összefogás alapját az energiatakarékosságot, az alacsonyabb környezetterhelést és egyben komfortosabb lakókörnyezetet is biztosító passzívház-rendszer hiteles megismertetése, illetve a gyorsan divatossá váló passzívház fogalom iránti bizalom fenntartása jelentette.
A PAOSZ célja a darmstadti Passzívház Intézet (PhI) követelményrendszerének megfelelő épületek hazai meghonosítása. A Szövetség a tagjaival szemben támasztott magas szintű szakmai és etikai elvárással, a PhI által megkövetelt kiemelkedő minőségi színvonal garantálásával képes hatékonyan hozzájárulni egy új szemléletmódban gyökerező, új építési kultúra megalapozásához.
A PAOSZ védjegyként kíván szolgálni otthonaink kivitelezési minőségét , értékállóságát illetően. Tevékenységével hatékonyan elősegíti - környezetünk védelme mellett - a magasabb szintű lakáskomfort megvalósíthatóságát, az építtetőknek az energiaárakkal szembeni biztonságát is. Mindennek létező garanciáit és referenciáit képviselik a tagok által már eddig megépített PhI-tanusítással minősített passzívházak és a bennük élő, elégedett lakók is.